Császármorzsa

Igazi ráérős, hétvégi villás reggeli, de van, aki ebédre fogyasztja egy gazdag levest követően, vagy egyszerűen csak zabkása helyett. Valljuk be, hogy császármorzsaként legtöbbször az elrontott palacsinták végzik, de én ezt most szánt szándékkal kreáltam, most köze sincs semmilyen palacsintához, esküszöm. Sokféle gluténmentes lisztből el lehet készíteni, most a zabpehelylisztet választottam és képzeljétek, aquafaba-val (felvert csicseriborsó konzerv leve) helyettesítettem a tojásfehérjét, fekete sóval pedig az ízét/illatát. Izgalmasan hangzik, igaz? Gyertek, mutatom.

Az adagok ne tévesszenek meg, laktatós kis fogás.

HOZZÁVALÓK 3 ADAGHOZ:

ELKÉSZÍTÉS:

Szűrjük le a csicseriborsó konzerv levét és egy csipet sóval verjük fel, mint a tojásfehérjét, ez lesz az aquafaba. Tovább fog tartani, mint ha tojással csinálnánk, de szép habos lesz. Keverjük össze a hozzávalókat (először külön nemük szerint), majd óvatosan forgassuk bele a habot. Süssük ki olajos serpenyőben közepes fokozaton. Teljesen más lesz, mint a búzalisztes, tapad, ragad, de egy idő múlva szépen le fog válni a fakanálról és úgy már jól lehet vele dolgozni. Tálaljuk porrá őrölt eritrittel és baracklekvárral.

1 adag császármorzsa átlagos tápértéke üresen (tehát lekvár és poreritrit nélkül):

212 kcal, 6,7 g zsír, 34,4 g szénhidrát amelyből poliolok 8,3 g, 7,4 g rost, 7,8 g fehérje

1 adag császármorzsa átlagos felszívódó szénhidráttartalma üresen (tehát lekvár és poreritrit nélkül):

26,1 g

A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.

Az árak az Eden Premium webáruházában feltüntetett összegekből kerülnek kalkulációra, melyek a recept megjelenésének időpontjában érvényesek. Az egyéb hozzávalókhoz az adott időpont átlagárai kerülnek kalkulációra, ezért a feltüntetett összegek csak iránymutató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk és minden esetben magyar forintban értendőek.

Hozzászólások (0)

Jelenleg még nincs hozzászólás, légy te az első!

Szólj hozzá!

Termék a kívánságlistádra került
Összehasonlításhoz adva

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.