Én annyira imádok fasírtozni, hogy csak na. Sosem csinálok kétszer ugyanolyat, így mindegyiket amolyan kísérletképpen élem meg. Van, amikor sikerül, van amikor nem annyira, de sosem kenődök el tőle, mert ezek a gyönyörű, zamatos zöldségek százféle variációt hordozhatnak magukban és mindig, minden egyes alkalommal új inspirációt adnak. Mára kétféle sütőben sütős növényi fasírtot hoztam Nektek, mi nagyon szerettük. A főszereplők most az új zöldborsó és vöröslencse lisztjeink. A kesudiós karfiolkrém annyira szuperül passzolt ehhez az ételhez, hogy el sem hittem, etette magát kellőképpen (konkrétan alig tudtunk vele leállni).
Nagyon érdekes volt, mert úgy csináltam, hogy minden zöldségből mindkét féle fasírthoz ugyanannyit tettem és (nyilván) más lisztmennyiséget vettek fel. A répa sokkal több levet engedett ki magából, mint a petrezselyem gyökér, innen is látszik, hogy ezekhez a (lisztkeverék nélküli) növényi fasírtokhoz nincs teljesen pontos recept, de én most (mint mindig) legrammoztam mindent. Fontos, hogy ez a recept nem alkalmas olajban való sütéshez, mert nagyon lágy a massza, szétfolyhat. Ahhoz, hogy alkalmas legyen más hozzávalók is szükségesek lennének hozzá, de azt már megcsináltam helyettetek, kukkantsátok meg itt. Fontos, hogy a petrezselyem gyökeret nagyon apróra aprítottam, a répát pedig az apró lyukú részen reszeltem le, így ezek az IR diétában gyorsként számolandóak.

fasírtok álló

Hozzávalók:

A karfiolkrémhez (4 adag):

  • fél kisebb karfiol (320 g)
  • 100 g Eden Premium kesudió
  • Eden Premium Himalája só, feketebors, szerecsendió
  • pár csepp citromlé
  • friss metélőhagyma

A vöröslencsés répás fasírthoz (15 darab):

  • 100 g reszelt (vagy aprított) répa
  • 1 darab vöröshagyma (tisztítva 77 g)
  • 2 gerezd fokhagyma (tisztítva 5 g)
  • 10 g Eden Premium gluténmentes sörélesztő pehely
  • friss petrezselyem levél, friss metélőhagyma
  • Eden Premium Himalája só, frissen őrölt szinesbors ízlés szerint
  • 1 csipet szódabikarbóna
  • 100 g Eden Premium vöröslencse liszt
  • 30 g zsemlemorzsa
  • 1 evőkanál Eden Premium kókuszolaj (8 g)

A zöldborsós petrezselymes fasírthoz (17 darab):

  • 100 g reszelt (vagy aprított) petrezselyem gyökér
  • 1 darab vöröshagyma (tisztítva 77 g)
  • 2 gerezd fokhagyma (tisztítva 5 g)
  • 10 g Eden Premium gluténmentes sörélesztő pehely
  • friss petrezselyem levél, friss metélőhagyma
  • Eden Premium Himalája só, frissen őrölt színesbors ízlés szerint
  • 70 g Eden Premium zöldborsó liszt + 40 g víz
  • 1 csipet szódabikarbóna
  • 30 g zsemlemorzsa
  • 1 evőkanál Eden Premium kókuszolaj (8 g)

Elkészítés:

A kesudiót áztassuk be forró vízbe pár óra hosszára, majd öblítsük át folyóvíz alatt. A karfiolt főzzük meg fűszeres vízben és hagyjuk kihűlni, majd késes aprítóban dolgozzuk össze a kesudióval és a citromlével, pici sóval. Díszítsük metélőhagymával.
A fasírtokhoz keverjük össze a hozzávalókat a zsemlemorzsa és a kókuszolaj kivételével és hagyjuk állni őket 10 percig, majd nedves kézzel formázzuk belőlük (diónyi méretű) golyókat és forgassuk meg őket zsemlemorzsában. Ne szidjatok, nehéz velük dolgozni, főleg a vöröslencséssel, de ha ennél több liszt kerül bele, akkor liszt íze lesz a fasírtnak, valamint megsülve így pont jó az állaga (belül isteni puha, kívül ropogós). Tegyük szilikonos sütőpapírral bélelt tepsire, kenjük le olajjal, majd előmelegített 200 fokos sütőben süssük meg 35 perc alatt alsó-felső sütéssel. Félidőben megfordíthatjuk, én nem tettem, mert így szeretem.

vöröslencse fasírtok
vöröslencs zöldborsó fasírtok

1 darab vöröslencsés répás fasírt átlagos tápértéke: 40 kcal, 0,7 g zsír, 6,6 g zsénhidrát, 1,7 g rost, 2,4 g fehérje

1 darab zöldborsós petrezselymes fasírt átlagos tápértéke: 29 kcal, 0,6 g zsír, 4,1 g szénhidrát, 1,7 g rost, 1,3 g fehérje

1 adag karfiolkrém átlagos tápértéke: 174 kcal, 10,8 g zsír, 11 g szénhidrát, 2,6 g rost, 6,4 g fehérje

A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.

Az árak az Eden Premium webáruházában feltüntetett összegekből kerülnek kalkulációra, melyek a recept megjelenésének időpontjában érvényesek. Az egyéb hozzávalókhoz az adott időpont átlagárai kerülnek kalkulációra, ezért a feltüntetett összegek csak iránymutató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk és minden esetben magyar forintban értendőek.

Jó étvágyat kívánok!

Hozzászólások (0)

Jelenleg még nincs hozzászólás, légy te az első!

Szólj hozzá!

Termék a kívánságlistádra került
Összehasonlításhoz adva

Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.