Már mindenki aludt és csend (amit annyira szeretek, mert a béke érzése áraszt el tőle) öntötte el a várost. A csillagok ragyogtak, a hold is pimaszul világított rám, ahogy ültem az íróasztalomnál, és több óra jegyzetelés után elkészítettem az első ’mindenmentes’ bevásárló listámat. Boldog voltam, mert tulajdonképpen a rendszerezés a mindenem. ABC sorrendben vetettem papírra (igen, akkor még nem használtam telefonos jegyzetet) gyöngybetűkkel a jövendőbeli kosaram tartalmát. Szeretem a bevásárlást. Tökéletes kikapcsolódásnak tarom, ezért ha csak lehet, hagyok magamnak elég időt rá és arra is, hogy egyesével megfogjam, megnézegessem, esetleg megszaglásszam az ételeket. Ráadásul nagyon fontos bevásárlás előtt álltam. Már csak egyet kellett aludnom a nagy napig. (Látjátok, minden csak hozzáállás kérdése! Most is eldöntöttem, hogy ennek én örülök és megtalálom ebben is a JÓT!).
Reggel nem esett nehezemre a korán kelés, annyira vártam a vadászatot. Fogtam a kis személyre szabott listámat és elindultam a bioboltba. Megérkezve láttam, hogy csak a kölesből 4 félét lehet kapni, a többiről ne is beszéljek. No, de akkor melyik a jobb vagy kevésbé jobb? Tanácstalan voltam, akkor még egyáltalán nem értettem hozzá. Elővettem a jól bevált szokásomat: melyik tetszik külsőre legjobban? (annyira nőből vagyok…) Kiválasztottam a legszimpatikusabbat, de azért ellenőriztem a tápértékeit is. Észrevettem, hogy ebben a termékcsaládban megtalálom az összes listámon szereplő élelmiszert. Teljesen elégetett voltam magammal.
Természetesen azonnal ki kellett próbálnom őket, amint hazaértem. Sorra kóstolgattam frissen beszerzett újdonságaimat és tulajdonképpen minden ízlett, amit vettem. Boldogan nyugtáztam, hogy igazam volt, tényleg új lehetőségek tárháza nyílt most meg előttem. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a családom és barátaim csodálkozva ízlelgetik jövendőbeli főztjeimet.
Amikor kifogyott a kamrám ismét bevásárló körútra indultam. Vittem magammal jól bevált listámat is. Hirtelen gondoltam egyet, és másik termékcsaládokból kezdtem el válogatni a kosaramba. Sok-sok gyártó terméke felvonult akkor a konyhámban. Ismét lelkes kóstolásokba kezdtem, de valahogy legvégül mindig az Eden Premium termékei kacsintottak rám vissza a polcaimról. Hiába, ha egyszer bevált valami, akkor én ragaszkodom hozzá.
Telt az idő és egyre tapasztaltabb lettem a mentes főzést illetően. Támadt egy jó ötletem (utólag kiderült életem eddigi egyik legjobb ötlete volt): megírtam az Eden Premium csapatának, hogy miért kezdtem el fogyasztani a termékeiket, hogy mennyire szeretem őket, és hogy majdnem mindet napi szinten használom. Küldtem pár receptet is a levelemben. Nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán reagálnak rá egy mondatnál többet. Ám ők megemlítették, hogy éppen munkatársat keresnek egy olyan pozícióra, ami épp rám illik. Kérdezték, hogy lenne-e kedvem erről beszélgetni a közeljövőben. Annyira meghökkentem a kérdésen, hogy először köpni-nyelni nem tudtam. Miért pont én? De hát én fodrász vagyok! Miért pont most? Amúgy tökéletes lenne! De….?????? Gondolom el tudjátok képzelni a hangyák háborúját a fejemben! Nos, végül arra jutottam, hogy egy beszélgetést mindenféleképpen megér.
Egy beszélgetésből kettő lett, majd három. Tudtam, hogy eljött az időm. Tudtam, hogy ez a lehetőség nem véletlen engem keresett meg. Összeszedtem minden bátorságomat és megléptem életem eddigi legnehezebb lépését.
Így született meg együttműködésünk az Eden Premiummal.