Nem tudom észrevettétek-e, hogy a Bake-Free, tradicionális süteményeket mentesítő listáján még sohasem szerepelt általam készített tiramisu. Pedig a zserbó és az Eszterházy torta után ez volt a harmadik dobogós kedvencem. Mivel nagyon egyszerű volt elkészíteni, nyilván elég gyakori vendég volt a konyhámban még mindenevő koromban.
Ne tudjátok meg hányszor próbálkoztam mentesen vele és minden egyes alkalommal sumák módon kifogott rajtam. Szinte éreztem, ahogyan képmutatóan gúnyolódik rajtam a hátam mögött a három és fél éves Bake-Free pályafutásom minden egyes percében. Szinte beivódott az agyam összes titkos szegletébe, sosem hagyta, hogy megfeledkezzek róla.
A mostani sikert konkrétan a marketingvezetőnknek (Zsuzsinak), és az egyik nagyon kedves ismerősömnek (Renátánk) köszönhetjük. Előbbi egy isteni sugallattal, utóbbi egy növényi tejszínhab alappal járult hozzá a boldogságomhoz, ezáltal bízom benne, hogy a tiétekéhez is. Mert, hogy velem madarat lehetett fogatni, miután megkóstoltam. Egészen pontosan 6 éve nem ettem tejszínhabot. Sem igazit, sem növényit. Mivel mindegyik növényi tartalmaz valamilyen formában cukrot. De most olyat kaptam, amiben csak minimális van (100 g/0,2 g), így engedélyeztem magamnak és persze csak alkalomszerűen. IR-esek, cukorbetegek kérdezzék meg erről a dietetikust, mielőtt elkészítenék.
Térjünk a lényegre. Az autentikus tiramisu úgy készül, hogy a felvert tojáshabot (nyersen) keverik el a krémes, testes mascarponéval. Nálam és szerintem sokatoknál is ez a megoldás erősen vérzik. Ezért kevertem én növényi tejszínhabbal. Ráadásul a legtöbb recept így szól. 1:1 arányban kerül bele a krémsajt és a tejszínhab. Számítsatok rá, hogy ebben a sütiben nem fog annyira érződni a jellegzetes mascarpone íz, mert a növényi az inkább íztelen, de nagyon finom lesz, ne ijedjetek meg. Viszont én elég édesre készítettem, itt azért már érezhető némi mellékíz és a kávé kesernyés íze is fokozza ezt, de nekem nagyon bejött, engem nem zavar, de, ha gondoljátok, akkor folyamatosan kóstolva kis adaggal kezdjetek és állítsátok be egyénileg az édességét.
Még egy: persze az égvilágon sehol sem kaptam babapiskóta formát, ezért én fésűkagyló formával dolgoztam, de működhet mással is.
És egy utolsó: óvatosan a kezekkel, egy adag ebből a fenséges finomságból és majdnem fedezve van a napi zsiradékszükségletünk és jókora kalóriaadag. Igen, ami a legeslegfinomabb, az mindig bűnös élvezet. Szóval ez nem egy fogyókúrás sütike.
HOZZÁVALÓK 12 ADAGHOZ:
A tésztához:
- 200 g Bake-Free piskóta-muffin lisztkeverék
- 65 g Eden Premium mandulaliszt vagy darált blansírozott mandula
- 13 g Eden Premium eritvia MAX
- csipet Eden Premium feketesó
- fél csomag sütőpor (6 g)
- 65 g szobahőmérsékletű, nagyon sűrű kókuszkrém (Aldi Asia)
- 1 evőkanál vanília aroma
- 175 g szobahőmérsékletű víz (vagy növényi ital)
- 25 g növényi margarin olvasztva (Liga) + 3 g a forma kikenéséhez
Az áztatáshoz:
- instant kávé
- forró víz
- rumaroma
A krémhez:
- 350 g növényi mascarpone (VegArt)
- 30 g Eden Premium eritvia Max
- 50 g nagyon sűrű kókuszkrém (Aldi Asia)
- 350 g növényi habtejszín
Egyéb hozzávaló:
- 10 g kakaópor
ELKÉSZÍTÉS:
A tésztához keverjük össze a nedves és a száraz hozzávalókat, majd öntsük egybe és keverjük össze alaposan. Nagyon sűrű tészta lesz, akár gyurmázni is lehet vele, erre számítsatok, így a jó, ilyennek kell lennie. A formákat vékonyan kenjük ki margarinnal, majd oszlassuk el bennük egyenletesen a tésztát (nekem 16 duci darab lett, előre lemértem, ennyi fér bele szépen a tálba rétegezve). 180 fokos sütőben süssük készre 25-30 perc alatt alsó-felső sütéssel.
A krémhez robotgéppel dolgozzuk az eritvia MAX-ot és a kókuszkrémet a mascarponéba, a habalapot pedig verjük kemény habbá, majd óvatosan forgassuk bele a sűrű krémsajtba. A kihűlt kagylókat vágjuk lappal félbe, majd mártsuk a felét rumaromás kávéba és sorakoztassuk az edényünkbe (nekem 19x22 cm-es). Kenjük rá a habkrém felét, majd jöhet az újabb réteg kávéba mártott kagyló. Kenjük rá a maradék habkrémet. Akár díszíthetjük habzsák segítségével. Szórjuk meg alaposan kakaóporral. Tegyük hűtőbe pár órára.
A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.
Az árak az Eden Premium webáruházában feltüntetett összegekből kerülnek kalkulációra, melyek a recept megjelenésének időpontjában érvényesek. Az egyéb hozzávalókhoz az adott időpont átlagárai kerülnek kalkulációra, ezért a feltüntetett összegek csak iránymutató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk és minden esetben magyar forintban értendőek.
@edenpremium_hu Vegán tiramisu 🤩 #edenpremium #glutenfree #veganrecipes #veganfood #dairyfree #tiramisu ♬ La Vie En Rose - Emily Watts