Amikor frissen felvágtam ezt a süteményt, és megcsapott a kölestúró lágy, kellemesen citromos illata, újra ott találtam magam az Örs vezér téri pékség kirakata előtt állva. Olyan volt, mint egy varázslat. Pedig ez valóság.
Még meg sem kóstoltam, de abban a pillanatban már tudtam, hogy igen!, ez maga lett a tökély. De mindaddig nem hittem el, hogy újra „igazi” túrós rétest fogok enni, amíg bele nem haraptam.
Túró- egy régi szerelem...
Gimnáziumi éveim alatt majdnem minden reggel beugrottam uzsonnáért a kedvenc pékségembe, és egy időben olyannyira rákaptam a túrós rétesre, hogy szinte mindig azt kértem. Szó szerint a megszállottja lettem. Volt, hogy hazafelé beugrottam repetáért.
Mióta diétáznom kell a többféle ételérzékenységem miatt, nem ettem semmilyen pékárut, és egyik-másik már rettenetesen hiányzott.
A kölestúrót mint növényi alternatívát már ismerem egy ideje, és tapasztalatból mondhatom, legalább annyira jó, ha nem jobb egy belőle készült túrókrém, mint a boltban kapható Millis túródesszert, amiért gyerekként szintúgy megvesztem.
A "game changer"
Azelőtt nemigen volt tapasztalatom a hagyományos magyar sütemények, így a rétes megformálásában és megsütésében sem. Ezért volt bennem egyfajta félelem a mentes verzió gondolatától, bármennyire is vágytam rá, hogy elkészítsem, és újra ehessek mondjuk egy jó zserbót, bejglit vagy ebben az esetben rétest. Nem igazán tudtam ugyanis, milyennek kellene lennie egy igazi rétesnek miközben készül, vagy hogy egyáltalán hogyan álljak neki, ráadásul elég sokáig megnyerő receptet sem igazán találtam.
Csak néhány hete ismerem testközelből az Éden Prémium termékeit, azok közül is elsőként a süteményliszteket próbáltam ki, lévén, hogy enyhén szólva édesszájú vagyok. :) Aztán egyik nap a blogon böngészgetve bukkantam rá Orsi túrós rétes receptjére, ami annyira nagyszerűnek, mégis egyszerűnek hangzott, hogy úgy éreztem, ez még nekem is sikerülhet. Sokáig töprengtem, melyiket készítsem el az általa kifejlesztett két verzió közül, és végül a zsírmentes tésztájú mellett döntöttem. Elsősorban azért, mert az a hagyományoshoz képest még egy kicsit egyszerűbbnek ígérkezett, másrészt úgy voltam vele, próbára teszem a Bake-Free nokedli lisztkeverékét mondván, hogyha ez az egyszerűsített verzió jól sikerül, akkor Orsi fullos receptúrája minden bizonnyal maga a tökély.
Nos, csak egy kicsit tévedtem. :) A zsírcsökkentett változat ugyanis már maga a tökély. Vajon milyen lehet akkor a másik? Még nem tudom, mi a tökéletesnél is magasabb rendű és értelmében teljesebb kifejezés, de ha megsütöttem azt is, akkor majd megmondom.
Jó, de hogy lesz a nokedli lisztből rétes?
Olyan egyszerűen, hogy az már nevetséges. De tényleg.
Féltem, hogy ezúttal is alaposan meg kell majd küzdenem a tészta kinyújtásával, ahogy ez a legtöbb gluténmentes nyújtható tészta receptnél lenni szokott. Na meg persze én sem vagyok a legtehetségesebb az ilyesmiben, ahogy azt számtalan kudarcos próbálkozásom mutatja, de hát gyakorlat teszi a mestert. :)
Ennél a rétesnél azonban nemcsak nekem sikerült magamat alaposan meglepnem. A nokedli tészta olyan csodálatosan egybeállt, hogy csak lestem. Nem szakadt, és még minimális lisztezéssel sem ragadt le. Leheletvékonyra lehet nyújtani anélkül, hogy állandóan toldani-foldani kéne, ami mondanom sem kell, elég frusztráló tud lenni, ha az ember nemcsak finomat, hanem szépet is szeretne alkotni a konyhában. Egyszóval mesésen kezelhető.
Milyen a jó rétes? Hát jó édes!
Azelőtt csak önmagában eritrittel sütöttem, és sajnos nem egyszer tapasztaltam azt, hogy jelentős mértékben veszít az édesítő erejéből 150 feletti hőfokon.Orsi biztatására nemrégiben átálltam az Eritviára, ami ellenben nem okozott csalódást. A rétes még nekem is elég édes volt 45 percnyi 200 fokon való sütés után. :)
Nem volt most otthon baracklekvárom, ezért egy kevés vízzel higított natúr almapürével kentem le a sütit az utolsó negyedórában, amitől enyhén barnás árnyalatúra színeződött a teteje. Hagytam kihűlni, majd 12 szeletre vágtam, és megszórtam porrá őrölt eritrittel, hogy fogyasztáskor még inkább hozza azt a klasszikus „nagyi rétese” fajta élményt.
Hozta is. :) Méghozzá nem is kicsit. Még a harmadik szelet után sem tudtam magamhoz térni, olyannyira elképesztő volt. Egyszeriben régi vágyam vált valóra, és kedves emlékek törtek felszínre bennem. Elmondhatatlan érzés volt végre úgy élvezni az oly ismerős ízeket és illatokat, hogy közben végig tudtam: amit most eszek, nem árt sem a testemnek, sem semmilyen élőlénynek a világon. Messze több volt, mint megnyugtató. Furcsa, de sosem éreztem még ekkora megelédest rétesevés közben. Azt hiszem, kijelenthetem: ez a sütemény az abszolút definíciója a bűntelen élvezetnek. :)
Jenny Taylor
A túrós rétes pontos receptjét ITT találod!
