Szállítás 17.000 Ft felett ingyenes!

Láttad már legújabb termékeinket? Kattints ide.

Melegszendvics krémek

Melegszendvics krémek

Sokunk kedvencét készítettem el egészséges és mentes verzióban. Emlékeztek a jó kis melegszendvics konzervekre, amik annyira finomak voltak? Én nem is győztem velük betelni. Jut eszembe még mindig lehet őket kapni, csak én már nem fogyaszt(hat)om őket több okból sem. No, de előttem nem igazán létezik akadály, amikor szép emlékekhez kötődő ízekről, ételekről van szó. Elkészítettem úgy, hogy én is tudjam fogyasztani.
Mi mindig hétvégén csináltunk melegszendót, amikor sokan összegyűltünk a családból és jókat társasoztunk, kártyáztunk, amikor önfeledten magunk voltunk, visszamentünk gyermek üzemmódba, vicceskedtünk, nevettünk, jól éreztük magunkat. Az az igazság, hogy a többiek tovább folytatták ezt a hagyományt, csak éppen én nem ettem belőle. Vittem magammal ennivalót, de az enyém nem volt olyan friss, puha, illatozó, frissen kivéve a sütőből, mint az övéké. És mivel nem azt ettem, mint ők, úgy éreztem kimaradok valamiből, valami közösből és, azt is éreztem, hogy én olyankor nem tartozom közéjük. Azután eszembe jutott, hogy a húsról önként mondtam le, ha lenne rá lehetőségem, hogy eldöntsem, már tejterméket és tojást sem fogyasztanék, valószínűleg glutént és cukrot sem. Így már a saját döntésemnek tekinthetem, hogy máshogyan étkezek, végül is mégis az én választásom volt. De a helyzetet az oldotta fel, hogy a következő családi talira én készítettem a melegszedókat. Senki nem lógott ki a sorból és a fiúknak is nagyon ízlett. Hatalmas boldogság volt számomra ismét azt enni, amit ők.
Cukorbetegek és inzulinrezisztenciával élők, ha vacsira, vagy reggelire szeretnék fogyasztani csak melegítsék össze, ne pirítsák, mert akkor a kenyér, vagy zsemlék, vagy kiflik gyors felszívódásúvá válnak.

Mexikói melegszendvicskrém

Hozzávalók:

  • 25 g Eden Premium feketebab szárazon mérve (főtten 50 g)
  • 50 g mirelit kukorica
  • 30 g Eden Premium borsófehérje granulátum
  • 1 teáskanál Eden Premium sómentes ételízesítő (2 g)
  • 9 g meleg víz
  • Himalája só, bükkfán füstölt fűszerpaprika, római kömény, cayenne bors, fokhagyma granulátum ízlés szerint
  • 100 g paradicsomszósz
  • 20 g növényi sajt

Elkészítés:

Főzzük meg az előző éjszakára beáztatott feketebabot, vagy, ha ügyesek voltunk, vegyük ki főtten a mélyhűtőből és olvasszuk ki. A kukoricát pároljuk meg. A borsófehérjét keverjük össze a sómentes ételízesítővel, sóval és a meleg vízzel. Fedjük le 5 percre, majd a sajt kivételével keverjük össze az összes hozzávalót és fűszerezzük ízlés szerint. ).  Kenjük tetszőlegesen kenyérre, vagy kiflikre, vagy zsemlékre (én szénhidrátcsökkentett zsemlékre kentem) és szilikonos sütőpapírral bélelt tepsin, előmelegített 200 fokos sütőben, légkeveréssel süssük össze (én 10 percig sütöttem), zárjuk el a sütőt, szórjuk meg sajttal és csukjuk vissza pár percre, míg ráolvad.

 

Mexikói melegszendvics krém

Mexikói melegszendvicskrém táblázat

Az egész adag mexikói melegszendvicskrém (sajt és zsemle nélkül) átlagos tápértéke:
292 kcal, 3,8 g zsír, 36,4 g szénhidrát, 11,4 g rost, 25,3 g fehérje

A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.

Az árak az Eden Premium webáruházában feltüntetett összegekből kerülnek kalkulációra, melyek a recept megjelenésének időpontjában érvényesek. Az egyéb hozzávalókhoz az adott időpont átlagárai kerülnek kalkulációra, ezért a feltüntetett összegek csak iránymutató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk és minden esetben magyar forintban értendőek. 

Provence-i melegszendvicskrém

Hozzávalók:

  • 70 g vegyes mirelit vegyes zöldség
  • 100 g paradicsomszósz
  • 30 g Eden Premium borsófehérje granulátum
  • 90 g meleg víz
  • 1 teáskanál Eden Premium sómentes ételízesítő (2 g)
  • Himalája só, provence-i fűszekeverék (kakukkfű, bazsalikom, borsikafű, rozmaring), fokhagyma granulátum ízlés szerint
  • 20 g növényi sajt

Elkészítés:

A granulátumot keverjük el a sómentes ételízesítővel, sóval és a meleg vízzel, majd fedjük le 5 percre. A mirelit zöldséget pároljuk meg és amikor kész, a sajt kivételével keverjük össze az összes hozzávalót és fűszerezzük ízlés szerint (körülbelül 3,5-4 dl lesz).  Kenjük tetszőlegesen kenyérre, vagy kiflikre, vagy zsemlékre (én szénhidrátcsökkentett zsemlékre kentem) és szilikonos sütőpapírral bélelt tepsin, előmelegített 200 fokos sütőben, légkeveréssel süssük össze (én 10 percig sütöttem), zárjuk el a sütőt, szórjuk meg sajttal és csukjuk vissza pár percre, míg ráolvad.

 

Provance-i szendvicskrém

provancei szendvicskrém táblázat

Az egész adag provence-i melegszendvicskrém (sajt és zsemle nélkül) átlagos tápértéke:
201 kcal, 2,8 g zsír, 18,9 g szénhidrát, 8,9 g rost, 21 g fehérje
A tápértékek az adott alapanyagból, a receptben leírt mennyiségű hozzávalókból lettek kiszámolva. Mivel minden alapanyagnak eltérő lehet a pontos tápértéke, ezért az általunk közzétett adatok tájékoztató jellegűek.
Az árak az Eden Premium webáruházában feltüntetett összegekből kerülnek kalkulációra, melyek a recept megjelenésének időpontjában érvényesek. Az egyéb hozzávalókhoz az adott időpont átlagárai kerülnek kalkulációra, ezért a feltüntetett összegek csak iránymutató jellegűek, felelősséget értük nem vállalunk és minden esetben magyar forintban értendőek.
Jó étvágyat kívánok!

Leave a comment

Please note: comments must be approved before they are published.